2009. október 30., péntek












Most két ház következik, az átrajzolás során ezek nem jöttek ki úgy, hogy egész lapra jussanak, ezért a két ház 4 lapra került. A téglaház, sem egy műalkotás, nekem ez is a hatvanas évek elővárosi hangulatát idézi. Pedig barátságosabbra szerettem volna rajzolni, talán, ha az ablakok fölötti áthidaló minták nem lennének annyira vaskosak, jobb lenne, de ez ilyen volt. Ma már átrajzolhatnám tetszés szerint, de inkább az a célom, hogy az akkori állapotukban szerepeljenek. Egyedül a szabadkézi számozást, és szövegezést javítom ki, meg az előforduló hibákat. Ezt a házat a nyomdászok sajnos lekicsinyítették, hogy ráférjen a lapra, de most visszanagyítottam. Ebben a méretben először kerül nyilvánosságra. A német ház az akkori rajztechnikámat tekintve egy elég jó darab, én legalábbis csuda elégedett voltam vele, mikor elkészülve nézegettem. Igaz, a torony tetejét elrontottam, de itt már kijavítva kerül fel. Itt jutott hely az erdészház vadetetőinek elhelyezésére.

2009. október 9., péntek






Van még egy ház, ami ebben a stílusban készült. Ez a tetőteraszos házikó. Akkoriban a legegyszerűbb formák, ajtók, ablakok kerültek minden házra. Ma már ez másképp menne, ha még egyszer oda jutok, hogy újra rajzolok házakat, már más elképzeléseim lennének. A terasz tetszés szerint kihagyható, vagy beépíthető, ez esetben a tetőn lévő négyszöget ki kell vágni a belső vonalon. A ház nem foglalt el egy egész lapot, így néhány egyszerű bútor került a maradék helyre.
Ez szinte az egyetlen ház volt, amihez bármilyen bútor tartozott.

2009. október 4., vasárnap




Sajnos az erdészházból nincs összerakott példányom, időm sincs, hogy kiszínezzek egyet, úgyhogy erről most nem lesz kép. De jön a következő ház. Mikor készült, még neve sem volt, most hétvégi háznak hívom, talán ez áll hozzá a legközelebb. Egyszerű, egylapos kis ház, semmi művészi igény, a hetvenes években összetákolt kerti fészerekre emlékeztet, amik abból készültek, ami éppen kéznél volt. Két oka van csak hogy nyilvánosságra adom, gyakorlásnak jó, mert egyszerű, illetve ilyen is volt egyszer.

2009. szeptember 1., kedd




Az erdészház maketthez eredetileg egy etető is tartozott, de az akkori lap nagyobbra lett rajzolva, mint az A/4-es méret, és a mostani átszerkesztésnél ez sajnos nem fért rá. 1990-ben mindössze 100 lap lett nyomtatva, amit az akkortájt működni kezdő erdei művelődési ház szakköreiben használtak fel.

2009. július 23., csütörtök















A római városkapu egy nagyon régi makett újratervezéséből született. Kicsit az Asterix képregények is segítettek, egyébként csak a fantázia szüleménye. A négy lap szinezése egész


estés munka. Valami miatt nem működik a linkre kattintásos letöltés, valamit nem jól csinálok ?

Mindenesetre a nyomtatható lapok a freemail fotótárban is fent vannak, mert ott átméretezés nélkül helyezhetők el.

2009. július 15., szerda

Kisház lépcsős padlásfeljáróval.





Ezt az 1999-ben rajzölt házikót egy ideig iskolákban, órákon is készítették, de a lépcső beépítése



nehézkes és csipeszt igényel. Ezért inkább iskoláknak már nem ajánlom, csak otthonra, gyakorlott makettezőknek. Tervezem az összes makett felrakását, csak elég lassan halad. Ma már elég sok épület és autó van a neten, sok jobb és szebb, én akkor ennyit tudtam. Az első makettek amiket készítettem autók voltak, nyilván azért,mert nem nagyon voltak igazi matchboxaim. Később
már épületek és utak is kelletek, így lett egy egész kis város. Nekünk nem volt Lego, csak rajzlap, és szinesceruza. A makett a freemail fotótárban, zoldroka képei közt van nagyban.

2009. július 14., kedd

Régi rendőrautók 1990-ből.





Ezek az autók az elsők egyike, amiket kinyomtatva lehetett kapni. Már úgy értem, amiket én rajzoltam. Akkoriban mindenféle hitelesség nélkül , emlékezetből rajzoltam . Ma már nem lenne piacképes, de akkor, amikor egy igazi matchbox sok gyermeknek csak vágy volt, ezekből, és a többi autóból egész kis város kerekedett ki fillérekért. Némi fantáziával ugyanúgy el lehetett játszani velük.