A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Somodi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Somodi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 5., csütörtök

Háromoszlopos ház 2006

Ismét jó sok idő eltelt. Nem rajzoltam, úgy sincs nagy a kereslet mostanság. Kénytelen vagyok a napi megélhetéssel foglalkozni. Meg aztán, ahogy elveszett annak a lehetősége, hogy nekem valaha is lesz egy házam, már nem tudok olyan lelkülettel hozzálátni, ahogy kellene. Amikor ezt a makettet bemutattam, egy tanárnő nagyon megörült neki, mindjárt vett is egy darabot, és még mondta is hogy ő tudja ám, hogy mit kell ezzel csinálni, lesz belőle az egész osztálynak. Persze , ez így is mehet, csak akkor én mással fogok foglalkozni, hiszen nekem nem jár jogdíj az üres papírlapok után, mint előadóművészeinknek az üres adathordozók után, amin ugye a saját munkáimat, fotóimat, tárolom.
A háromoszlopos ház Szolnok környéki kerékpározásaim ihlette hangulatkép, lehetne szinte bárhol az alföldön. Mostantól mindig az utolsó bejegyzésben lesz a szórólap, amin a technika, vagy környezetkultúra órákhoz használható, nem túl bonyolult, egy lapon elférő makettek szerepelnek. Ezekből természetesen lehet rendelni, van még raktáron.




2010. február 1., hétfő










Az 1990 és 91 közti időszakban sok autót rajzoltam. Ekkor még szinte emlékezetből, itt-ott szabad kézzel húzott vonalakkal dolgoztam, ez az első autókon igencsak látszik. Még a kerekek, és felnik is kézzel készültek. Később aztán már körsablonnal fotók alapján, autós újságok képeiről rajzoltam. Az 1994-es rajzokon már fénymásológépes kicsinyítést használtam, vagyis körülbelül másfélszer nagyobb méretben rajzoltam meg az eredeti autót. Ezáltal a nyomtatott rajz sokkal finomabb lett, de veszélybe került az eredeti elképzelés, mi szerint ezeknek az autóknak színes ceruzával kiszínezhetőknek kell lenniük. Nem lesz minden autóról kép, de akik idáig már eljutottak, azok össze fogják tudni rakni, amit szeretnének. Akkoriban fontos volt még, hogy egy lapra lehetőleg négy autó rá is férjen, ezért néha az alkatrészek minden helyet mozaik szerűen elfoglaltak. A következő autók közt lesz néhány nehezebben összerakható , mint a kis dzsip, és a sportkocsik.