Ismét jó sok idő eltelt. Nem rajzoltam, úgy sincs nagy a kereslet mostanság. Kénytelen vagyok a napi megélhetéssel foglalkozni. Meg aztán, ahogy elveszett annak a lehetősége, hogy nekem valaha is lesz egy házam, már nem tudok olyan lelkülettel hozzálátni, ahogy kellene. Amikor ezt a makettet bemutattam, egy tanárnő nagyon megörült neki, mindjárt vett is egy darabot, és még mondta is hogy ő tudja ám, hogy mit kell ezzel csinálni, lesz belőle az egész osztálynak. Persze , ez így is mehet, csak akkor én mással fogok foglalkozni, hiszen nekem nem jár jogdíj az üres papírlapok után, mint előadóművészeinknek az üres adathordozók után, amin ugye a saját munkáimat, fotóimat, tárolom.
A háromoszlopos ház Szolnok környéki kerékpározásaim ihlette hangulatkép, lehetne szinte bárhol az alföldön. Mostantól mindig az utolsó bejegyzésben lesz a szórólap, amin a technika, vagy környezetkultúra órákhoz használható, nem túl bonyolult, egy lapon elférő makettek szerepelnek. Ezekből természetesen lehet rendelni, van még raktáron.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papírház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: papírház. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. december 5., csütörtök
2013. április 28., vasárnap
Túristaház 2013
Telnek az évek, és előkerül egy régi vázlat, egy ötlet, amit akkor túl nehézkes, lett volna megcsinálni, illetve




sok lapot
vett volna igénybe. Most hogy már nem kell azzal foglalkoznom, hogy egy
ház a lehető legkisebb helyen elférjen, és azzal sem, hogy bárki össze
tudja rakni, hozzáfogtam. Kiderült, hogy már nem sokat látok, görcsöt
kap a nyakam, és valahogy semmi nem úgy megy mint régen. De most
legalább itthon van minden ami segíthet, lapolvasó, nyomtató, szemüveg,
így aztán elkészült az évtizedes alvó ötletből a házikó. Most először
színesben is, ha valaki nem akarja a színezéssel tölteni az időt. Ez a
ház nem a nagyközönségnek való, ezért iskolai felhasználását
semmiképpen nem javaslom.
Ha szeretné a blog küldetését segíteni, támogatásokat a bemutatkozásban megadott számlára küldhet. Kellemes időtöltést..


Címkék:
bastellbogen,
card model,
cut out,
makett,
paper house,
papercraft,
papertoy,
papírház,
papírmakett,
túristaház
2013. február 19., kedd
Székely ház
2013 van, és áll a bál a székely zászló miatt. Sok külföldi olvasó talán nem is tudja, mert nemrég még itt is tiltották az igazságot, nemhogy tanították volna, de a Magyarországot körülvevő kis országok az egykor háromszor akkora területű Magyarországból lettek kihasítva. Azóta a világban sok nemzet egyesült, különvált, ki hogy látta jónak. De ha magyarokról, vagy magyarul beszélő székelyekről van szó, akkor ilyesmi szóba sem jöhet, nekünk nyughass.
A székely ház makettet már erőteljes számítógépes segítséggel rajzoltam. A mai napig is rendelhető, az iskolák számára ajánlott készlet egyik darabja.
A székely ház makettet már erőteljes számítógépes segítséggel rajzoltam. A mai napig is rendelhető, az iskolák számára ajánlott készlet egyik darabja.
Címkék:
cut out,
makett,
paper house,
papercraft,
papertoy,
papírház,
papírmakett,
papírmakett rendőrautó,
Székely ház
2013. február 1., péntek
Templom 1994
A templom makettet iskolai órákon is készítették a gyerekek. De mostanra úgy vélem, mégis inkább csak otthonra való. Az iskolai rendeléseknek egyébként is vége lehet a következő ok miatt. Ebben az országban úgy gondolkozik a hatalom, legyél hatékony termelő, gazdag, nagy befizetője az államkasszának, vagy ha nem, akkor inkább ne is nagyon legyél, irány a gépsor. Ha ugyanis nem vagyok vállalkozó, akkor nyilatkoznom kell hogy 50 vagy 10 százalék e a költségem, másképpen értelmezve 50 vagy 90 százalék a hasznom. Kevesebbet nem fogadnak el, olyan ugye nincs. Úgy van kitalálva a dolog, hogy 90 százalék hasznot kell elismernem, mert különben bírság lehet, és a vevő nem utalhatja nekem csak a járulékokkal csökkentett összeget. Tehát ha valaki rendelt tőlem 1000 forintért, akkor 900 forintnak a 40 százalékát levonja, vagyis kapok 640 forintot. Mivel én valós költségekkel, és a tevékenység jellegénél fogva jelképes haszonnal dolgoztam, szükségem is van a teljes összegre, ahhoz hogy ezt megkapjam 1600 forintról kell a számlát kiállítani. Eddig egy makett 50 forint volt, ezután 80 forint lehet. Már ha lesz olyan iskola, amelyik tud, vagy akar ennyit adni érte. Eddig is csak azért nem érte meg törvénytelenül másolt maketteket adni a gyerekeknek, mert a nagy tételes beszerzésemnek köszönhetően olyan áron tudtam tartani a maketteket, hogy nem is érte meg vacakolni vele.
Nem számít, hogy eddig is mint egyféle küldetés, és hobbi volt nekem ez a tevékenység, most az évi száz, kétszázezer forint bevételtől is el lehet búcsúzni. Muszáj volt erről írnom, ha már el kell tűnjek, legalább lássék az okok, miért.
És jöjjön a makett, a kis templom.
Nem számít, hogy eddig is mint egyféle küldetés, és hobbi volt nekem ez a tevékenység, most az évi száz, kétszázezer forint bevételtől is el lehet búcsúzni. Muszáj volt erről írnom, ha már el kell tűnjek, legalább lássék az okok, miért.
És jöjjön a makett, a kis templom.
Címkék:
bastellbogen,
card model,
cut out,
cutout,
makett,
paper house,
papercraft,
papertoy,
papírház,
papírmakett,
templom
2012. december 9., vasárnap
Szervíz és autósbolt 1992
Sajnos majd egy év is eltelt, az utolsó közzététel óta.
A makett az egyetlen színes próbálkozásom volt, de a nyomdában teljesen eltorzult a feldolgozásnál, ráadásul az eredeti rajzot elvesztették, a kinyomtatott lapok legtöbbje a hulladékban végezte. Tartozott hozzá egy autó is, de azt már nem lehetett megmenteni. De magát az épületet sikerült , ha nem is színesben.
A makett az egyetlen színes próbálkozásom volt, de a nyomdában teljesen eltorzult a feldolgozásnál, ráadásul az eredeti rajzot elvesztették, a kinyomtatott lapok legtöbbje a hulladékban végezte. Tartozott hozzá egy autó is, de azt már nem lehetett megmenteni. De magát az épületet sikerült , ha nem is színesben.
Címkék:
card model,
hajó makett,
paper house,
papercraft,
papertoy,
papírautó,
papírház,
papírmakett,
szervíz
2012. január 28., szombat
Emeletes sarokház





A sarokház lett az egyik kedvenc darabom. Sajnos elég ritkán jutok el Budapestre, ahol tényleg sok 1900 körül épült ház van, alig győzöm csodálni őket. Mikor mégis a pesti utcákat járom, én vagyok az, aki felfelé bámul, a tetőket, stukkókat, erkélyeket csodálom, a többiek meg maguk elé néznek. Szerencsére a google bejárta helyettem az összes utcát, így immár itthon nézelődöm tovább, ha ráérek. Gondolkoztatok már rajta, milyen világ volt az, ahol ilyen igényes, díszes házak épültek, hogy 100 évvel, sőt néha 150 évvel ezelőtti körülmények között szebb házak, kerítések, épültek, mint ma. És még a bútorokról, autókról, órákról nem is szólva. Az én makettházam persze jóval egyszerűbbet mintáz meg, de elég munka lesz így is színezni, és összerakni, főleg a tető tornyocskájával lehet szenvedni, mire a helyén marad. Íme akkor a ház 3 lapon, az üres helyeken ezúttal keserű tapasztalataim tanulságai azokról az esetekről, amikor nem tudtam saját magam megoldani a szerelést, javítást, átépítést, szakembert kellett hívni.
Címkék:
paper house,
papercraft,
papertoy,
papírház,
papírmakett,
sarokház
2011. május 31., kedd
Óratornyos ház






Egyik kedvencem következik, az óratornyos ház. A képen kissé megviselt darab látható, még az eredeti tetővel, ami sok helyen teljes átrajzolásra szorult volna, ezért inkább mindenhol kicseréltem egy hasonló mintára. Ezeken a lapokon kapott helyet az előző makett, a kőház két kis kiegészítője, a kis torony, és az ajándék üzlet. Jó szórakozást!
Címkék:
óratornyos,
paper house,
papercraft,
papertoy,
papírház,
papírmakett,
pepertoys
2011. május 5., csütörtök
Kőház bástyával és sziklakolostor








Itt az alkalom, hogy sok pici követ színezzetek, szerintem meg lehet unni. A sziklakolostorról most nincs összeállított, majd ha lesz, teszek fel képet is. A kőház viszont két színben is van, de nyilván mindenki úgy színezi, ahogy akarja, ezért is nem eleve színes változatokat teszek fel. Valahogy nekem többet jelent az, ha én színezem ki, így teljesen egyedi, szinte megismételhetetlen minden összerakott ház. És a művészi szabadságot sem veszem el tőletek. A kőházhoz tartozott még egy kis tornyocska, meg egy üzlet, de ezek az átszerkesztésnél most lemaradtak. Amikor még nyomdában készültek a makettek, nagyobb hasznos terület jutott egy lapnak. Ezeket majd egy olyan lapra teszem később, amin marad hely.
Címkék:
cut out,
kőház,
paper house,
papercraft,
papírház,
papírmakett
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















